Forma-1 / Motorsport

Hivatalos: nem változik a pilótapáros a legendás F1-es csapatnál

""

A grove-i alakulat ma délelőtt hivatalos sajtótájékoztatóra hívta össze az újságírókat a monzai paddockban, hogy bejelentést tegyen jövő évi versenyzőfelállásáról. Noha az elmúlt napokban napvilágot láttak olyan pletykák, melyek szerint az idei év első hat hónapjában komolyabb veszteséget termelő csapat 2015-ben a szponzori pénzeket hozó Felipe Nasrt ültetheti Felipe Massa helyére, ám kiderült, szó sincs semmiféle változásról: mindkét jelenlegi versenyzőjüknek biztos helye van a következő szezonra is – olvasható a telesport.hu-n.

Valtteri Bottas idei öt dobogós helyezésével a szezon egyik meglepetésemberének számít. Noha korábban őt is összefüggésbe hozták más istállókkal (McLaren), a finn a közelmúltban kijelentette, nem is nézett más lehetőségek után. A csapatnak ráadásul egyes források szerint opciós joga volt a hosszabbításra, így nem is volt kérdés, hogy megtartsák-e. Bottas F1-es pályafutása kezdete óta a grove-iak kötelékébe tartozik, az idei a második szezonja a királykategóriában, előtte egy évet pedig harmadik versenyzőként tanulással töltött az alakulattal. „Már öt éve vagyok tagja a Williams-istállónak, és ez idő alatt rengeteget fejlődtünk együtt, ami nagyszerű. A csapat idén ráadásul nagyot lépett előre, és biztos vagyok benne, hogy jó irányba haladunk, vagyis továbbra is versenyképesek maradhatunk” – idézte a finnt az Autosport.

A csapathoz idén szegődő Felipe Massa maradása sem meglepetés: a brazil tavaly eleve több évre szóló szerződést írt alá a gárdával, a gárda vezetősége pedig idén többször is kiemelte, kulcsszerepe volt az idei felemelkedésükben. „Felipével öröm együtt dolgozni, és nemcsak gyors, de nagyon tapasztalt is. Valtteriről már évek óta tudjuk, hogy egy különleges tehetség, és az FW36-tal most megadtuk neki az autót, hogy ezt bizonyíthassa is. A csapat sokat fejlődött 2014-ben, és a versenyzőink képessége, visszajelzései kiemelt szerepet játszottak ebben” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán a Williams alapítója, Sir Frank Williams. „A mostani bejelentés stabilitást ad számunkra 2015-re, de természetesen a figyelmünket nagyon is az FW36-os fejlesztésére összpontosítjuk.”